A Contentum szervezeti tartalomkezelő alkalmazáscsomag részét képező eGovPortal modul bevezetésével a központi és helyi közigazgatási intézmények könnyen, egyetlen alkalmazás üzembehelyezésével eleget tehetnek a 2005-ben elfogadott és 2008-ban módosított közigazgatási eljárásról szóló törvényben, valamint a 2009. évi, az elektronikus közszolgáltatásokról szóló törvényben foglaltaknak, amely az elektronikus ügyintézést lehetővé tevő feltételek biztosítását írja elő.
Az eGovPortal webes portálszolgáltatásai elsősorban a Contentum eRecord iratkezelő moduljának kiterjesztéseként használhatók, amelyek biztosítják a belső iratkezelő rendszer érkeztetési és expediálási szolgáltatásainak egy e-kormányzati ügyfél felületen való hozzáférhetőségét, különös tekintettel a Központi Rendszer Hivatalkapu szolgáltatására. A modul azonban önállóan is bevezethető, mivel nyílt - Java és XML - szabványokra épül és webszolgáltatásokat használ, így a szervezetek meglévő iratkezelő rendszereikhez is hozzáilleszthető.
Az eGovPortal segítségével a hivatalok ügytípusokat definiálhatnak, rögzíthetik az ügyleírásokat és közzétehetik azokat a dokumentumtípusokat, amelyek az ügybeadást formalizálják. Ha a hivatal a Contentum eForm modulját is használja, akkor ezek egyedileg definiált elektronikus űrlapok, egyébként pedig MS RTF, illetve PDF formátumú dokumentumok lehetnek. Az eGovPortal az érkeztetésig kezeli az elektronikus űrlapokat, majd átadja azokat a Contentum eRecord iratkezelő moduljának vagy a hivatal által használt más iratkezelő rendszernek. A portál másik fontos funkciója a kiadmányozás. A hivatal ennek keretében a Ket. szabályozással összhangban elektronikus úton válaszol az ügyfélnek, amit az ügyintéző manuálisan is elvégezhet, a Contentum eRecord moduljával azonban ez a folyamat is automatizálható.
Az elektronikus ügyintézést lehetővé tevő portál felületén az ügyfél kétféle módon jelentkezhet be. A nem párbeszéden alapuló bejelentkezéskor az ügyfél tájékoztató jellegű információt olvashat a portálon, és kész beadványát elektronikus úton az ügyfélkapun keresztül juttathatja el a hivatalhoz. A párbeszéden alapuló bejelentkezéskor az ügyfél egy testre szabott felületet lát, amelyen a beadványaival kapcsolatos információt is talál. Ugyanazzal az azonosítóval jelentkezhet be, amely bármely okmányirodától ingyenesen igényelhető és a Magyarország.hu kormányzati portál ügyfélkapu szolgáltatásának igénybevételéhez szükséges.
Az ügyfél az elektronikus ügyintézési portál felületén tekintheti át, hogy milyen ügyeket intézhet elektronikus úton, ezekhez milyen űrlapokat kell kitöltenie. A megoldás kiemelkedő funkciója, hogy a regisztrált és bejelentkezett ügyfél azt is láthatja, milyen ügyeket adott be, nyomon követheti ezek státusát, és olvashatja az ügyintézők visszajelzéseit, a meghozott határozatokat is.
Az eGovPortal modul fontos komponense Hivatali Kapus kommunikációt megvalósító eGateway. Feladata a különböző elektronikus csatornákon érkező küldemények fogadása és ugyanezeken a csatornákon a kimenő küldemények továbbítása más Contentum modulok vagy szakrendszerek felé. Ilyen csatorna lehet például a Hivatali Kapu, a különböző e-mail postafiókok, vagy egyéb adatforrások (például más rendszerek által nyújtott webservice interfacek). Az eGateway komponens a küldeményeket a csatornáktól függetlenül egységes formátumra alakítva tárolja és saját partnertörzset is működtet a Hivatali Kapun keresztüli kommunikáció során szükséges viszontazonosítás biztosításához.
Az eGateway a különböző csatornákról beérkező küldeményeket az eRecord a modul webszolgálatásain keresztül fogadja, és automatikusan érkezteti őket. Az elektronikus csatornán kiküldésre kerülő kimenő küldeményeket az eRecord webszolgáltatáson keresztül továbbításra átadja eGateway-nek továbbít meghatározva a küldéshez szükséges paramétereket (milyen csatornán küldendő ki, szükséges-e az állomány titkosítása, stb...).
A Contentum eGovPortal moduljával a minisztériumoktól a helyi önkormányzatokig valamennyi közigazgatási intézmény hatékonyabbá és olcsóbbá teheti az ügyintézést. A potenciális felhasználók köre azonban kiterjed a magánnyugdíj-pénztárakra és az egészségügyi intézményekre, és mindazon szervezetekre, amelyek ügyfelekkel rendelkeznek és a kiszolgálásukban jelentős szerephez jut az adatközlés, az iratok alapján történő ügyintézés.